A 1,2 milliárd forintból a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet baleseti központjában a legmodernebb technológiai megoldásokkal alakították ki a műtőt, kombinált képalkotó- és operációs helyiség jött így létre. A világszínvonalú műtőben a beteg mozgatása, szállítása nélkül elvégezhetők a szükséges képalkotó vizsgálatok.


    Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az átadáson úgy fogalmazott: az elmúlt másfél év egészségügyi hírei nagyrészt a koronavírus-járványról szóltak, de az egészségügyi fejlesztések így sem maradtak el.
    Hozzátette: a fejlesztések célja a magyar egészségügyet a kor színvonalának megfelelő állapotba hozni. Utalt arra, hogy az utóbbi tíz évben 500 milliárd forintból újult meg a vidéki ellátórendszer, most pedig 700 milliárd forint kormányzati forrásból a központi régió egészségügyi fejlesztése zajlik.
    Ennek részekeként újul meg 13 fővárosi kórház, 11 országos intézet és 32 szakrendelő - emelte ki a miniszter, hozzátéve, hogy nem csak az infrastruktúra, de orvostechnológiai és digitális beruházások is megvalósultak.
    Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, országgyűlési képviselő köszönetet mondva az egészségügyi dolgozók koronavírus-járvány ideje alatti helytállásáért, arról beszélt, hogy a magyar egészségügy bebizonyította, hogy a legnehezebb időszakban is helyt tud állni.
    A kormánypárti politikus azt mondta, a "járvány a magyar családokat is megpróbálta", de az az oltási program, ami mellett a kormány elkötelezte magát, sok emberéletet mentett meg, ezért is került a védekezés szempontjából Magyarország Európa élmezőnyébe.
    A járvány megmutatta, hogy új kihívásokra kell felkészülni, ezért az egészségügy további fejlesztése, megerősítése mindenkinek közös érdeke kell legyen - hangoztatta Kocsis Máté.
     A politikus megjegyezte: hogy korábban, VIII. kerületi polgármesterként sokat tett a kerület egészségügyi fejlesztéséért; megújult az Auróra utcai szakrendelő és valamennyi háziorvosi rendelő és új mentőállomás létesült az Orczy úton.
    Kocsis Máté hozzátette: az új városvezetésnek csak a kampányban volt fontos az egészségügy, az elmúlt másfél évben "az égvilágon semmi nem történt", és "úgy tűnik, hogy a politikai hatalom megszerzése után le is került a napirendről az egészségügyről szóló mantra".
    Bodzay Tamás, a  Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet igazgatója elmondta, az intézet Magyarország legnagyobb, Európa egyik legnagyobb sérültellátó centruma. Háromszázhatvan ágyon évente 12-13 ezer műtétet végeznek.
    Ez a műtéti szám a magyarországi sérültek 11 százalékát és a budapesti és a közép-magyarországi esetek 40 százalékát jelenti.
    A főorvos hozzátette: kiemelt feladatuk a súlyos sérültek ellátása, amiben kiemelkedő szerepe van az idegsebészetnek és a neuro-traumatológiának.
    A most átadott műtő már a 22. századot képviseli az úgynevezett infraoperatív képalkotó diagnosztikával - emelte ki Bodzay Tamás.
    Viola Árpád, az idegsebészeti osztály osztályvezető főorvosa azt mondta, a világon nincs sok ehhez fogható hight-tech műtő a gerinc- és idegsebészeti betegek ellátására.
    A műtőt felszerelték egy O-Arm berendezéssel, ami egy röntgensugárral működő, képalkotó berendezés, amelyen műtét közben gyakorlatilag három dimenzióban látható a sérült testrész, és a műtét bármelyik pillanatában megismételhető a képalkotó vizsgálat.


    Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír a Belvárosból

Miben különböznek a női és férfi szerepek a roma családoknál, mint a nem romáknál? Vagy szerintük is a nőnek a konyhában a helye? Csakúgy, ahogy a magyar társadalom sugallja. Balogh Adrienn cikke.
Emléktáblát kapott Erzsébetvárosban a Magyar Költészet Napján (április 11), József Attila születésnapján a költő, a magyar líra óriása.
Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki a Kuratórium által meghatározott 33.700.000,- forint alapítványi vagyonra a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V....
Nyomoz a rendőrség egy társasház feljelentése nyomán, a ház (egykori?) közös képviselője, Gondos Judit rendszeresen egy olyan céggel végeztette el a házbeli felújítási munkákat, mellyel a...
Két terézvárosi rendőr segítségével jött a világra egy kisbaba néhány hete egy kórház hátsó bejáratánál. A tettre kész egyenruhásokat Soproni Tamás polgármester fogadta irodájában és ajándékkal...
A Lefkovicsék gyászolnak című filmben többek között a humoré, az emberi kapcsolatok törékenységéé és a mindent elsöprő szereteté a főszerep. A rendezővel, Breier Ádámmal beszélgettünk a gyászról, a...
Első, és lehet, hogy utolsó olimpiájára készül Szép Balázs, Terézváros sportolója. Az öttusázó nemcsak a párizsi részvételért küzd ezekben a hetekben, de komoly döntés előtt is áll: a játékok után...
Széles kínálatra számíthatnak az érdeklődők, a ruhák, könyvek, dísztárgyak, játékok, hanglemezek mellett porcelánok és kézműves horgolt termékek is megtalálhatók lesznek.
A terézvárosi önkormányzat anyagi támogatásával egy számítógépes játékokkal felszerelt szobát alakítottak ki a Liszt Ferenc téri gyermekkönyvtárban. A szoba átadását az Olvasni jó, olvasni menő!...
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának Ötpacsirta szalonjában a látogatók sok más mellett közelebb kerülhetnek a magyar táncházmozgalom történetéhez, hallhatnak operarészleteket és...
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az ígéreteit szembesítjük a tényekkel, és értékelünk.
A zsidó Purim ünnepen rendezett „Sütiutca” március 24-én vidám forgataggal búcsúzott a Zsidó Budapest 150 éve rendezvénysorozattól a Csányi utcában. A szervező önkormányzat és a Gólem Színház a Pro...
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (a továbbiakban Nkt.) 8.§ (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
Ha van zenei stílus a világon, ami az emberek elsöprő többségének nem csupán tetszik, de mosolyt csal az arcukra és ütemes tapsra ösztönzi a tenyereket, akkor az biztosan a klezmer.
A városrészeken átívelő Nagykörút már nagyrészt az 1880-as évek közepére elkészült. Hivatalosan azonban csak a millenniumi ünnepségek idején adták át, teljes befejezésére pedig egészen 1906-ig várni...
Dr. Szívós Erika történész monográfiája (Hétker, Zsidónegyed, Gettó, Bulinegyed) a legalaposabb könyv, amelyet Erzsébetvárosról az utóbbi száz évben írtak. A Korall Kiadónál a Társadalomtörténeti...
Fodor Marcsi hosszú ideje azért küzd – írói eszközeivel –, hogy évezredek férfiszempontból elmondott történeteihez női nézőpontot adjon, női példaképeket állítson.
Ez hitvita, valaki vagy hisz benne, vagy nem – állítja a halálbüntetés intézményéről Dulai Péter újságíró, bűntörténész, aki nemrég megjelent könyvében végigvette megyénként az utolsó kivégzettek...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.