Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Kihirdették a Budavári Beethoven Zeneszerzőverseny győzteseit. A szakmai zsűri 25 pályázatból hozta meg döntését. Első helyezett Lázár Dániel lett. A második díjat Per Dybro Sørensen dán zeneszerő kapta, és a harmadik helyen Oláh Patrik Gergő, a tavalyi zeneszerzőverseny győztese végzett. A zsűri különdíját Otto Wanke kapta, aki Ausztriából pályázott.

A Budavári Önkormányzat által meghirdetett nemzetközi pályázatra összesen 25 pályamű érkezett, melyek közül egy öttagú szakmai zsűri választotta ki a legjobbakat. A zeneszerzőversenyre pályázni új, eddig nem előadott, önálló zeneművel lehetett, amely Beethoven hegedűre és zongorára írt Nr. 5-ös op. 24-es F-dúr „Tavaszi” szonátájának egy felismerhető motívumára épülő kompozíció. Egy versenyző maximum három pályázatot küldhetett.

A pályaműveket a Budavári Önkormányzat által felkért zsűri bírálta el, amelynek elnöke Maros Miklós zeneszerző, tagjai Fekete Gyula zeneszerző, egyetemi tanár; Kovács Sándor zenetörténész, zenekritikus; Mácsai János zenetörténész, zenekritikus és Tornyai Péter zeneszerző, kamarazenész.

A zsűri szakmai szempontokat figyelembe véve hozta meg döntését. A 6000 euró összdíjazású versenyen az 1. helyezett 3000, a 2. helyezett 2000, a 3. helyezett 1000 euró díjazásban részesül. Emellett pedig a Beethoven Budán Fesztivál május 2-i hangversenyén be is mutatják a nyertes műveket. A zsűri különdíjasa 1000 euró jutalomban részesül. 

A Beethoven Budán Fesztivál és a Zeneszerzőverseny ötletgazdája dr. Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere, aki a tavalyi nagysikerű zeneszerzőverseny után újra komponálásra bíztatta a szerzőket.

A 20. alkalommal meghirdetett Beethoven Budán Fesztivál április 30. és május 7. között lesz, és 18 különleges koncerttel és szalonzenével várja a zenerajongókat a Budai Várba.

A Beethoven Budán Fesztivál a Szalonszimfóniák sorozat első koncertjével kezdődik el április 30-án, a Budavári Városházán. A magyar zenei élet legkiválóbb kamarazenészei négy egymást követő koncerten arra vállalkoznak, hogy a legváltozatosabb felállásokban és hangszerelésben Beethoven mind a kilenc szimfóniáját új oldaláról mutatják be. A szalonszimfóniák után Beethoven ritkán hallható mandolinra és fortepianóra írt művei csendülnek fel szintén a Budavári Városházán Alon Sariel és Michael Tsalka izraeli vendégművészek előadásában. A fesztivált április 30-án az esti koncerten Maros Miklós zeneszerző nyitja meg.  Május 1-jén a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar és Purcell Kórus hangversenyével várják az érdeklődőket a Krisztinavárosi Plébániatempolmban, ahol Beethoven Krisztus az olajfák hegyén című oratóriuma csendül fel. A csütörtök esti Zeneszerzőverseny Gálán Balog József és Rácz József adják elő a nyertes műveket a Zenetudományi Intézetben. Május 3-án, pénteken Balázs János zongoraművész és a Budafoki Dohnányi Zenekar közösen lép fel a MOM Kulturális Központban. Ugyanezen a napon pedig a Hagyományok Házában a magyar könnyűzenei élet két halhatatlan ikonja, Balázs Fecó és Benkő László mutatják meg, hogyan kapcsolódhat az ő zenei világuk Beethoven műveihez. Szombaton délelőtt a gyerekeknek Eckhardt Gábor zongoraművész mesél Beethovenről a Jókai Anna Szalonban. Idén is bemutatkoznak ifjú tehetségek a komolyzenei programsorozaton, május 4-én, délután Persányi Zsófia és Gaál Eszter szólaltatják meg Beethoven örök dallamait. Este pedig Király Csaba és Szilasi Alex közös játékukban a legnépszerűbb Beethoven-művek témáit gondolják tovább a Budavári Városházán. Május 5-én délután Malcolm Bilson játszik fortepianón a De la Motte - Beer palotában. Este pedig a Várkert Bazárban a Győri Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója látható, Beethoven VII. szimfóniájára és Kodály Zoltán műveire. Május 6-án, hétfőn délután Szabó Balázs orgonaművész physharmonikán ad elő Beethoven átiratokat a De la Motte - Beer palotában. Este pedig Fülei Balázs zongoraestje lesz a Hagyományok Házában, ahol Beethoven kései zongoraszonátái hallhatók. A fesztivál zárónapján, délután a Budai Zeneszalonban Szilasi Alex és Kovács Sándor járják körbe Beethoven és az improvizáció témakörét.  

 

A fesztivál Beethoven 1800. május 7-i budai fellépésének évfordulóján emlékhangversennyel zárul a felújított Várszínházban. Egy különleges előadópáros lép együtt színpadra: Baráti Kristóf és Berecz Mihály Beethoven op. 30-as sorozatának hegedű-zongora szonátáit adja majd elő.

Forrás: budavar.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Budáról

Színes programokkal, Hot Jazz Band és Palya Bea koncerttel egybekötött átadóval nyílt meg az egyedülálló, Holdra szállás tematikájú játszótérrel, tini- és közösségi résszel rendelkező Holdudvar...
Az 1-es villamos Kelenföld vasútállomásig meghosszabbított szakaszán július közepétől indulhat el a forgalom, amennyiben sikeresek lesznek a június 21-ével kezdődő próbafutások.
Megújult és teljesen biztonságossá vált a Fejér Lipót, a Bártfai és a Tétényi út közötti Árnyas játszótér. Az átalakításnál alapvető szempont volt, hogy megszüntessék a korábbi játszótér...
Semmelweis-nap alkalmából adták át a kerület legmagasabb, egészségügyi dolgozóknak adományozható elismeréseit, a Hegyvidék Egészségügyi Ellátási Díjat és a Polgármesteri dicséretet. A kitüntetéseket...
A Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban tartotta nyári ülését a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal, a szakmai találkozón Pokorni Zoltán polgármester mutatta be a Normafa-programhoz kapcsolódó...
Június 23. és július 13. között építési munkálatok miatt a Nagytétényi út ideiglenes lezárása szükséges - Számolt be a NIF Zrt.
“Magyarország ma biztonságos hely, ahol a zsidó kulturális és vallási közösségek békében élhetnek, így értelemszerűen Óbudán sem kell mitől tartaniuk”- mondta Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer...
Felújítják a 4-es és a 6-os villamos vonalának budai szakaszát is a nyári iskolai tanítási szünetben.
Biztonságosabb lesz a Nagyrét utca–Ördögárok utca–Zsíroshegyi út közlekedési csomópont, ha elkészül a II. Kerületi Önkormányzat beruházása.
A nyári időszakra, azaz június 15. és szeptember 1. között hétvégi napokon (kb. 8:00 - 21:30 között) a 16-os, 16A és 116-os autóbuszok mellett 16B jelzésű járat is közlekedik a Deák Ferenc tér M és...
Ritkán látható, eredeti fotók, dokumentumok és különleges orvosi eszközök, műszerek, készülékek idézik fel a kerületi gyógyítás évszázados történetét a Lóvasút – Kiállítóteremben megrendezett,...
Június 13-án nyílik meg a 90. Ünnepi Könyvhét. A központi eseményt Budapesten idén új helyszínen, az Újbudai Ünnepi Könyvhetet az Allee mellett rendezik meg.
Szerdán visszaadják a forgalomnak a Fehérvári út felújítás miatt lezárt, Hamzsabégi út és Lecke utca, valamint Csurgói út és Kondorosi út közötti szakaszát.
Két helyszínen tartottak megemlékezést Budafok-Tétényben a magyar nemzet tragédiájára, a trianoni békediktátumra emlékezve. Az emléknapon tizenhárman tettek állampolgári esküt.
Az „Urban Green Belts (UGB) – Városi zöldövezetek” címmel meghirdetett, európai uniós támogatású projekt keretében a Hegyvidéki Önkormányzat a Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány együttműködésével...
Kicsi, de családias játszótér újult meg a Mártonhegyi úton, ahol a környékbeli családok javaslatára, ismeretterjesztési céllal fűszer- és gyógynövénykertet is kialakítottak.
Ismét osztatlan sikert aratott kerületünk egyik legnépszerűbb kulturális rendezvénysorozata, a Hegyvidéki Napok. Június első hétvégéjén igényes produkciók, színes kirakodóvásár és izgalmas kalandok...
A MÁV-Start kiüríti a Kelenföldi pályaudvar felvételi épületét, melynek további sorsáról nincs döntés. Az Etele téren jelentős közlekedési és városképi változások várhatók, azonban a két...

hirdetés

Ön is hirdetne?

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

hirdetés

Ön is hirdetne?

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó