Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek között az ügyfélszolgálatokon hatékonyabban tudják...
A ZUG Közösségi Kertekért Egyesület, a zuglói önkormányzat támogatásával és a Borhy Kertészet Kft. szakmai partnerrel együttműködve kísérleti pályázatot hirdet saját kerttel nem...
Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata a holokauszt magyarországi áldozatai előtt hajtott fejet.
A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán technikai okok miatt a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és...
Ma délelőtt Morovik Attila alpolgármester köszöntötte Tóthné Kaplányi Annát, László Balázsnét és Smidt Lászlót születésnapjuk alkalmából.
Az önkormányzati újság havonta jelenik meg és minden hónap közepén saját terjesztésben kapják meg az olvasók.

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek...
József Attila születésnapja, április 11. a magyar költészet napja. Ilyenkor többek között azt is ünnepeljük, ahogyan a költő és...
Író-olvasó találkozó Lili Ann Daniels írónővel a Hűvösvölgyi Könyvtárban
Lakossági bejelentésre vonultak ki a hegyvidéki közterület-felügyelők a Magas út - Bérclejtő utca - Mókus ösvény közötti...

...és Pestről

Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek...
A ZUG Közösségi Kertekért Egyesület, a zuglói önkormányzat támogatásával és a Borhy Kertészet Kft. szakmai partnerrel...
Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata a holokauszt magyarországi áldozatai előtt hajtott...
A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

kirándulás

  • Hajókirándulás és közös ebéd az Idősek Világnapján Kiemelt

    A csepeli nyugdíjasok és a kerületi városvezetők együtt ünnepelték az Idősek Világnapját október elsején.

  • Ki a szabadba!

     Hová menjünk a hétvégén? Sok családban felmerül ez a kérdés péntekenként. A koronavírus-járvány bezártságában nagy kimozdulási lehetőség volt a túrázás.

  • Nem elérhetetlen úti cél a Maldív-szigetek

    A Maldív-szigetek már harmadik éve hivatalosan is a világ legjobb úti céljának számít. Azonban számos sztereotípia övezi ezt a gyönyörű, fehér homokos, a kék minden árnyalatát felvonultató szigetvilágot. Az egyik ilyen, hogy a Maldív-szigeteken a strandoláson kívül nincs is igazán mit csinálni. A másik pedig, hogy elérhetetlenek számunkra ezek a csodálatos szigetek. De valóban így van ez?

    A
    Maldív-szigeteket sokszor a luxussal és a drága nyaralással azonosítjuk. De a maldív kormány tudatos lépéseket tett annak érdekében, hogy országuk szélesebb körben is elérhető legyen. Ilyen intézkedés például az, hogy a helyi lakosok vendégházak kialakítására kapnak támogatást. Így az országban valamennyi árkategóriában elérhetőek már szálláshelyek, tehát a luxusszállodák mellett egyaránt megtalálhatóak a vendégházak és a magán szálláshelyek, de a középkategóriás szállodákból, az úgynevezett boutique hotelekből sincs hiány.

    A világ legjobb úti célja
    A World Travel Awards díjátadóján egyébként 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben is a Maldív-szigetek nyerte el a világ legjobb úti célja címet. Erre az elismerésre gyakran hivatkoznak úgy is, mint az utazási iparág Oscar-díjára, amelyen a turisztikai szakemberek mellett a nagyközönség is szavazhat a világ legjobb úti céljaira. De vajon mi a maldívok titka, amivel már három éve birtokolják ezt a rangos címet?
    „A maldívok vendégszeretete rendkívüli. És mivel a természeti szépség adott, igyekszünk a világon a legjobbat nyújtani a turizmus területén. Így mindenki, aki utazással foglalkozik nálunk, az nagyon keményen dolgozik. Szállodák, panziók, szafarik, utazási irodák, búvárközpontok mind-mind szívből csinálja, amit csinál. Valószínűleg ez a titka a jó eredménynek, és reméljük, hogy a jövőben is megőrizzük a vezető pozíciónkat.” –mondta Dr. Abdulla Mausoom, a Maldív-szigetek turisztikai minisztere.

    Különleges élmény út közben is
    Érdemes megemlíteni, hogy a közel 1200 kis szigetből álló ország közlekedése is rendhagyó. Tudniillik az elmúlt 20 évben fejlesztették fel a világon egyedülálló légi közlekedési hálózatot.
    „A maldív-szigeteki turizmus nagyon egyedi, nem lehet összehasonlítani más országokkal. Ez az egyediség pedig kihívást jelent a logisztikában és a személyszállításban. De megvan már erre is a megoldás, mint azt sokan talán tudják, hogy a Maldív-szigeteken működik az egyik legtöbb hidroplánnal rendelkező légi taxi flotta szerte a világon.” – meséli Ali Adam, a Sun Siyam Iru Veli igazgatója, aki által vezetett üdülőhöz is hidroplánnal lehet eljutni.
    A maldív kormány tehát tudatosan fejleszti az ország turisztikáját. Ez pedig meghozza a gyümölcsét, hiszen a 2000-es évek eleje óta egyre több kategóriában hoznak el díjakat a World Travel Awards-on. Ez idő alatt pedig azt is elérték, hogy ne csak a leggazdagabbak számára legyen elérhető országuk és azt is, hogy számos program álljon rendelkezésre az ott nyaralók számára.

  • Ezek a tanösvények és arborétumok várják a látogatókat a tavaszi szünet alatt

    Bár a veszélyhelyzet miatt a nemzeti park igazgatóságok 2020. november 11-től bezárták a fedett bemutatóhelyeiket, látogatóközpontjaikat, azonban most és a közelgő iskolai szünet alatt is látogathatók a szabadtéri ökoturisztikai létesítményeik. Ezek között találunk 4 arborétumot és tanösvények sokaságát - olvasható az MTI hírében.

  • Öt szuper hely , amit gyerekekkel is érdemes felkeresni

    A rossz idő és hideg beköszöntével hajlamosak vagyunk bekuckózni, pedig a friss levegőn való sétánál keresve sem találhatunk jobb immunerősítőt.

  • Óvatosságra inti a túrázókat az Agrárminisztérium a vaddisznók ellési időszaka miatt

    Óvatosságra inti a túrázókat az Agrárminisztérium (AM) a vaddisznók ellési időszaka miatt.

  • Visegrád ősszel is tökéletes turistacélpont

    Akár egy napra, akár egy hétre látogatunk Visegrádra, garantáltan akad bőven felfedezni való. Csodás panorámájával, híres fellegvárával, lovagi tornabemutatóival, bobpályájával, vízi programlehetőségeivel kihagyhatatlan élmény a Dunakanyar jobb partján fekvő kis település.