Fölényes, húszgólos győzelemmel rajtolt a címvédő Ferencváros a férfi vízilabda BENU Magyar Kupában. A zöld-fehérek első szombati csoportmérkőzésükön 25-5-re diadalmaskodtak a Pécs felett.

A sorozat mostani első körében négy helyszínen, Budapesten, Kaposváron, Tatabányán és Szegeden játszanak körmérkőzéseket a négy csoport csapatai. Az itt megszerezett eredményeket az együttesek tovább viszik magukkal a második körbe, ahol augusztus 1-2-án újra négy négyes csoportban - kék, fehér, piros és zöld - küzdenek majd. Ezekbe a kvartettekbe az első körből egy első, egy második, egy harmadik és egy negyedik helyezett kerül.
    A harmadik forduló csoportbesorolása szintén az előző fázis eredményei alapján történik: az I csoportban a "színes" csoportok 1-2. helyezettje szerepel, míg a II-esben a 3-4. helyezettek. Ebben a szakaszban azok a csapatok már nem találkoznak egymással, amelyek korábban összecsaptak.
    A negyedik forduló augusztus közepén lesz, amelyben a csapatok az I. és II. csoportban elért helyezéseik alapján helyosztó mérkőzéseket játszanak.
    A Magyar Kupa győztese indulhat az Eurokupa 2021/22-es kiírásában.

     BENU Férfi Magyar Kupa, 1. forduló:
    A csoport (Szeged):
OSC-Debrecen 14-4 (3-2, 2-0, 6-1, 3-1)
Metalcom-Szentes - Szeged 15-9 (5-2, 3-2, 0-3, 7-2)
    később:
Metalcom-Szentes - Debrecen 16.00
Szeged-OSC 17.30
    
    B csoport (Kaposvár):
    később:
BVSC-Zugló - Szolnoki Dózsa 16.00
Kaposvár VK-UVSE 17.30
    
    C csoport (Marigsziget):
PannErgy-Miskolci VLC - KSI SE 16-9 (2-0, 6-3, 4-4, 4-2)
FTC-Telekom Waterpolo - PVSK-Mecsek Füszért 25-5 (5-2, 6-1, 6-1, 8-1)
    később:
KSI SE -  FTC-Telekom Waterpolo 16.00
PannErgy-Miskolci VLC - PVSK-Mecsek Füszért 17.30
    
    D csoport (Tatabánya):
    később:
Eger-Tatabánya 14.45
A-Híd-VasasPlaket - Budapesti Honvéd SE 16.15

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...

A címlapról

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési...
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.