A Központi Statisztikai Hivatal friss adatsorából tételesen kimutathatóak a járvány és a veszélyhelyzeti intézkedések következményei: a többi között az élelmiszer és nem-élelmiszer kiskereskedelem, ezeken belül az egyes üzlettípusok forgalmának alakulásában, a csomagküldő kereskedelem kimagasló teljesítményében is.

Bár a teljes kiskereskedelem forgalma tavalyhoz képest egy hónappal korábban túllépte az 1000 milliárd forintot, az április várhatóan komoly visszaesést, 2020 leggyengébb adatát hozhatja.

Idén márciusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,4, naptárhatástól megtisztítva 3,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Azonban míg az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem 12 százalék feletti mértékben bővült, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletek forgalma gyakorlatilag stagnált. Miközben békeidőben az összes forgalom kiegyenlítettebben oszlik meg az alágazatok között, márciusban annak mintegy felét az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek, és csak alig több mint harmadát a nem élelmiszer-kiskereskedelem produkálta.

Az élelmiszerforgalom növekedéséhez az otthoni munkavégzés és az oktatás digitális munkarendre való átállása is hozzájárult, mivel a kieső munkahelyi, iskolai és vendéglátóhelyi étkezést odahaza kellett pótolni. A bolttípusok forgalmának alakulásán is meglátszik, hogy az emberek a napi fogyasztási cikkeket részesítették előnyben. 38 százalékkal növekedtek az eladások a gyógyszertárakban, gyógyászatitermék- és illatszerüzletekben, és 15 százalékkal az élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, miközben drasztikus visszaesést szenvedtek el a textil-, ruházati és lábbeli- (-51 százalék) és a használtcikk-üzletek (-26 százalék), de a járványt megsínylette a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikk- (-14 százalék), a bútor-, műszakicikk-üzletek forgalma is (-9 százalék). A változások egyértelmű nyertese a csomagküldő és internetes kiskereskedelem volt, a márciusi 82 milliárd forintos értékesítési volument tavaly egész évben csak a Black Friday és a karácsonyi vásárlások miatt főszezonnak számító november-december múlta felül.

Az emelkedés különösen annak fényében jelentős, hogy a statisztika az online élelmiszerrendeléseket a nemélelmiszer-kiskereskedelembe sorolja. A teljes kiskereskedelem forgalma az idei év harmadik hónapjában folyó áron 1045 milliárd forint volt. Az első negyedévben a megelőző év azonos időszakához képest, naptárhatástól megtisztítva 7,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma. Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár elmondta: „Mivel addigra lecsengtek a készletfelhalmozások, pánikvásárlások, viszont végig és az országban mindenütt érvényben voltak a kijárási korlátozások, az év legnehezebb hónapja az április lehetett a kiskereskedelmi vállalkozások számára. Az online pénztárgépek adatai jelentős visszaesést mutatnak, abban bízunk, hogy májustól a veszélyhelyzeti intézkedések fokozatos enyhítésével, az elhalasztott vásárlások pótlásával megkezdődik a válságból való kilábalás. A szektor cégei alaposan kiérdemelték a vásárlók bizalmát és támogatását, hiszen a legnagyobb kihívást jelentő időszakban is komoly fennakadások és tartós készlethiány nélkül gondoskodtak a magyar családok biztonságos ellátásáról.”

(ITM Kommunikáció)

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.

A címlapról

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.