A kormány, a lakosság és a vállalatok összefogására van szükség a szemetelés és az illegális hulladéklerakók visszaszorítása érdekében – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért szemléletformáló kampány megnyitóján hétfőn Budapesten.

A miniszter hozzátette, az idei önkéntes szemétszedési akció lesz az eddigi leghosszabb, ugyanis március 18-tól 24-ig tart. Az idén 8. alkalommal megrendezett esemény sorozaton 3240 helyszínen több mint 240 ezer önkéntes vesz részt.

A környezet megóvása érdekében tett kormányzati intézkedések közül a tárcavezető kiemelt egy most készülő jogszabálytervezetet, amely szerint a szabálysértésnek számító illegális hulladékkihelyezés a jövőben bűncselekménynek fog számítani.

Palkovics László szerint a szemetelés egyik oka a kereskedelemben használt túl sok csomagolóanyag, ezért a kormány a következő időszakban azon dolgozik majd, hogy ezeket az anyagokat betétdíjassá tegye. Mindez alátámasztja, hogy a környezetszennyezés elleni küzdelemben a vállalati szereplőknek, a gyártóknak is fontos szerepük van – jelentette ki a miniszter.

Palkovics László szólt arról is, hogy a kormány idén 240 millió forintos pályázatot írt ki az önkormányzatok számára az utak mentén, város szélén elhagyott illegális szemétlerakók felszámolására.

Nagy István agrárminiszter elmondta, a hulladék keletkezése, tárolása, feldolgozása, valamint ártalmatlanítása, „azaz a hulladékkérdés korunk globális környezeti problémája”. A probléma megoldását pedig az alapoknál, az emberek látásmódjának a megváltoztatásánál kell kezdeni.

Mint mondta: „a lakosságnak meg kell értenie, hogy minden döntés, amit fogyasztóként hoznak hatással van a környezetünkre”.

A szemléletformálásban fontos szerepe van az országban működő 10 nemzeti park igazgatóságnak is, amelyek feladataik ellátására az Agrárminisztériumtól évente közel 100 millió forintot kapnak, ennek köszönhetően ezek az intézmények ismeretterjesztő, környezeti nevelési programjaikkal évente mintegy 200 ezer embert érnek el.

Megjegyezte, ugyanakkor a szemléletformálás egy hosszú távon eredményes folyamat, az illegális szemétlerakók kérdésében azonban gyors megoldásokra van szükség. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy az állami erdőgazdaságok évente több mint 100 millió forintos nagyságrendben költenek az illegálisan lerakott kommunális, zöld és ipari hulladékok felszámolására, az erdők tisztán tartására.

Nagy István kiemelte, a minisztérium kezdeményezi, hogy a kerületvezető erdészek hatósági jogkört kapjanak, ugyanis ezáltal 1108 erdész tudna a rajtakapott illegálisan szemetelők ellen hatóságilag fellépni.

Forrás: hirado.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 15. és 21. között 9200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti...

A címlapról

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.